A Futureal-csoport 34,2 millió euró (mintegy 10,5 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az K&H Bankkal az Advance Tower irodaház finanszírozására. Az épület első ütemét 2018 második negyedévében adják át.
Ma Debrecen és Győr teljes lakosságával vetekszik a Budapesten modern irodaházakban dolgozók száma, a jövőben pedig még egy Szombathelynyi ember csatlakozhat hozzájuk a jelenleg is zajló irodaház-fejlesztéseknek köszönhetően. Az irodisták száma azonban nem egyelően oszlik meg a főváros különböző területei között, a legtöbben a Váci úti irodafolyosót keresik fel nap, mint nap. Az arányok érzékeltetése kedvéért, olyan mintha Székesfehérvár teljes lakossága ide járna dolgozni. A jövőben pedig a legtöbb fejlesztés is a Váci út környékén valósulhat meg, még Salgótarján teljes lakosságának megfelelő számú ember munkahelyét biztosíthatja a terület.
Elindult a HB Reavis csoport második magyarországi beruházása, az Agora Budapest. Az első épület - az Agora Hub - hétfőn kapta meg az építési engedélyt, így a kivitelezés még a héten megkezdődik a Róbert Károly körút és a Váci úti irodafolyosó kereszteződésében. A tervek szerint a 2023-ra elkészülő épületekben 12 000 ember dolgozhat majd, az összesen 136 000 négyzetméternyi irodaterülethez egy fél bevásárlóközpontnyi kiskereskedelmi terület is kapcsolódik majd. A teljes projekt várható piaci értéke 140 milliárd forint.
A 2008-as évet követő ingatlanpiaci válság után ugyan sokan megkérdőjelezték a Váci úti folyosóban rejlő fejlődési potenciált, azonban mára már egyértelmű, hogy az ingatlanfejlesztési kedv a XIII. kerületben nem enyhült. Jelenleg több mint 90 ezer új irodaterület fejlesztése zajlik és számos projekt áll startra készen - hangzott el a JLL március elején tartott irodapiaci rendezvényén.
A rendszerváltás után nem kellett sokat várni az első modern irodaház budapesti megjelenésére. A 90-es évek elején az Astoriánál felépült East-West Business Center volt a főváros első nyugati típusú 'A' kategóriás irodaháza. Az ezt követő években fokozatosan indultak el a különböző fejlesztések, aminek hatására lassan kezdtek kialakulni a különböző budapesti alpiacok. A jó közlekedés és a kedvező fejlesztési költségek együttes hatásaként az irodák legnagyobb számban a Váci úton és környékén kezdtek terjedni, aminek következtében létrejött a Budapest legtöbb munkahelyét magában foglaló Váci úti irodafolyosó ma ismert arca.
150 ezer négyzetméternyi irodafejlesztésbe kezdenek a Pallas Athéné Alapítványok a Váci úti irodafolyosón - jelentette be Fekete Zoltán, az Optima Zrt. vezérigazgatója a cég mai sajtótájékoztatóján. Az 55,2 millió euróért (17,2 milliárd forint) megvásárolt 7,5 hektáros terület a Váci út 160-168. szám alatt található. A három telekből álló ingatlanon megvalósuló fejlesztés során a város egyik legnagyobb ingatlanfejlesztése indulhat el.
Újabb irodafejlesztésbe kezd a GTC Hungary - hangzott el a cég mai sajtótájékoztatóján. A hamarosan kezdődő építkezés során 21 500 négyzetméter 'A' kategóriás irodaterület jön létre. A beruházás a Váci út 47. alatti egykori Felvonógyár épületének átalakításával és bővítésével úgy valósul meg, hogy a 2000 négyzetméteres gyárépület mellé további közel 20 000 négyzetméternyi irodát építenek fel. Az építkezés heteken belül indul és várhatóan 2017 decemberében fejeződik be.
Alig három héttel ezelőtt adták át a Váci Greens irodakomplexum harmadik épületét, a fejlesztő azonban nem pihen, hamarosan indulhat az újabb ütem kivitelezése. Borbély Zoltán, az Atenor ország igazgatója és Olivier Ralet, az Atenor Group igazgatótanácsának tagja beszéltek a Portfolio-nak a belga cég magyarországi terveiről.
A Futureal által fejlesztett, 23 500 négyzetméter alapterületű Vision Towers északi tornyának megvásárlása után most a déli tornyok is az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap tulajdonába kerültek. A fővárosi irodapiac aktuális helyzetéről, illetve az irodaház fejlesztéséről és értékesítéséről tartott sajtótájékoztatót a Futureal és az Erste Alapkezelő Zrt.
Új bérlőt üdvözöl a BC140 irodaház. A Főber Zrt. megközelítőleg 1400 négyzetméterre írt alá bérleti szerződést a népszerű váci úti irodafolyosó központi elhelyezkedésű irodaházában. A tulajdonost a DTZ ingatlan tanácsadó képviselte.
A HB Reavis magyarországi vállalata 5 évre szóló bérleti szerződést kötött a piacvezető követeléskezelő vállalat, az Intrum Justitia magyarországi leányvállalatával. Az Intrum Justitia valamennyi részlege átköltözik az új, közel 2400 négyzetméteres irodába. A tranzakció során a bérlőt az American Appraisal Magyarország képviselte.
Magyar infokommunikációs, valamint pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégekkel nyitott újra Budapesten a Váci188 Irodaház. Az ORCO ingatlanfejlesztő csoport tulajdonában álló épületben 1700 négyzetmétert béreltek ki a cégek.
Sikeres bérbeadást zárt le a DTZ iroda tanácsadói csapata a Blue Cube irodaházban. A villamosipari szektoban aktív Eaton Industries Kft. több száz négyzetméter irodaterületre írt alá bérleti szerződést.
Egyetlen új irodaházat adtak át a második negyedévben Budapesten. Az üresedési ráta továbbra sem képes csökkenni, sőt az előző negyedévhez képest minimális emelkedést is mutat. A budapesti ingatlantanácsadó cégek publikálták második negyedéves számaikat.
Az Atenor Group által fejlesztett Váci Greens irodakomplexum 6 szintes, bruttó 15 700 négyzetméteres "A" épülete elkészült, amelyet hivatalosan kedden adtak át a budapesti Váci úton.